Szolnoki Szent Györgyi Albert Általános Iskola / Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola | Legjobbiskola.Hu

Thursday, 28-Apr-22 20:10:11 UTC

Mi teszi önöket alkalmassá a Tehetségpont megalakítására? Intézményünk Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen működik 700 fő feletti tanulói létszámmal. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola nevelőtestülete sokoldalúan képzett, elhivatott pedagógusokból áll. Pedagógiai programunkban kiemelt területként kezeljük a tehetséggondozást. Fontos, hogy tanulóink a számukra megfelelő képzésben, fejlesztésben részesüljenek, ezért bevezettük a kompetencia alapú oktatást, hangsúlyt fektetünk a differenciált tanórai foglalkozások mellett az egyéni fejlesztésekre is. Kidolgozott Minőségirányítási Programmal (IMIP) rendelkezünk, a következő tanévtől szeretnénk bevezetni belső gondozási rendszerünket (BGR), melyhez szorosan kapcsolódik a tehetséggondozás. Számtalan innováció valósult meg intézményünkben sikeres pályázataink révén. Így a gazdag pedagógiai-nevelési programok (tanórai és tanórán kívüli tevékenységek) mellett rendelkezésünkre állnak korszerű oktatási eszközök, iskolai könyvtár, sportcsarnok, és egy dekoratív, jó akusztikájú aula, mely lehetővé teszi a nagyobb létszámú rendezvények, előadások, kiállítások megrendezését.

Szolnoki szent györgyi albert általános isola di

szolnoki szent györgyi albert általános isola di

Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola | tehetseg.hu

Alsó tagozaton nagy hangsúlyt fordítunk az alapkészségek és a gondolkodási képesség fejlesztésére. Bevezettük a kompetencia alapú oktatást. Valljuk, hogy a jövő kulcsa a biztos tudás, amit minden gyermek a képességeihez mérten megszerezhet. Első négy évfolyamon emelt óraszámban tanítjuk a magyar és a matematika tárgyakat. Első osztályban a "kímélő iskolakezdés" módszerével biztosítjuk az óvoda és az iskola közötti átmenet zökkenőmentességét. Az informatika tantárgyat alsó tagozattól nyolcadik osztályig oktatjuk. Jól felszerelt szaktantermek állnak diákjaink rendelkezésére. Legszorgalmasabb, kitartó tanulóink a 8. osztály végére képesek lesznek az ECDL Start vagy/és ECDL Webkezdő vizsgák teljesítésére. Idegen nyelvek "ráhangoló" játékos oktatása már első osztályban elkezdődik. Negyedik osztálytól lehetőség van az angol nyelvet magasabb óraszámban tanulni. Felső tagozaton második idegen nyelv felvétele esetén az orosz és a német nyelvet választhatják tanulóink. A művészeti nevelés kiemelt fontosságú iskolánkban.

Szolnoki szent györgyi albert általános isola java

szolnoki szent györgyi albert általános iskola kréta

Intézménytörzs - Intézménykereső

Összehasonlítás Kedvenceimhez rakom és értesítést kérek Intézmény igénylése 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 22. E-mail Legfontosabb adatok Rangsorok, eredmények és legjobbiskola index értéke Legjobbiskola index az iskola eredményei alapján 100 (százalék) az országos átlag szinenként (mérésenként). Indexünk ehhez képest mutatja, hogy jobb vagy rosszabb az eredmény. A teljes LEGJOBBISKOLA INDEX az összes eredmény összegéből adódik össze. Ugyanazon képzési formákat tudsz összehasonlítani, keresd a varázspálcát az oldal tetején! Kompetenciamérések és érettségi eredményeiből számított eredmény az Oktatási Hivatal adatai alapján. Összehasonlítás Az iskola városában, kerületében található többi azonos képzést nyújtó iskolák összehasonlítása. A távolság alapú keresésnél légvonalban számoljuk a távolságot. Hasonló intézmények a közelben Értékelések szülőktől, információk az intézménytől Cikkek Tanfolyamok, képzések Támogatási lehetőségek Ajánlások a közelben Térkép Képek és videók Statisztikai adatok Létszámadatok a kompetenciamérések évében Kompetenciamérés évében rendelkezésre állnak az évfolyami létszámadatok is.

Szolnoki Szent- Györgyi

  • Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola | tehetseg.hu
  • Intézménytörzs - Intézménykereső
  • Orvos tóth noémi hol rendel e
  • Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola - Az iskolák listája - az iskolák legnagyobb adatbázisa
  • Szürke ötven árnyalata 3 teljes film magyarul 2017 videa
  • Dimarson dm r300 használati útmutató
  • Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola | legjobbiskola.hu
  • Szolnoki szent györgyi albert általános isola 2000
  • David grossman a világ végére
  • Szolnoki szent györgyi albert általános isola java

Diákönkormányzatunk szervezi tanulóink szabadidős programját. Kedveltek nyári táboraink. Tanulóink ellátogathatnak a székelykeresztúri testvériskolánkba is. Tanítványaink erdei iskolai programokon vehetnek részt.

A gyermekek étkezésével kapcsolatos ügyintézés során használt nyomtatványokat elektronikusan is elérhetővé tettük, letölthetőek honlapunkról. Megértésüket köszönjük! Bencsik Zsolt igazgató Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata A közgyűlési döntésre tekintettel az összes intézményben egységesen bevezetett változás, hogy 2020. szeptember 1-től amennyiben a tanuló betegség, vagy egyéb ok miatt átmenetileg távol van, és ezért nem veszi igénybe a gyermekétkeztetést, a szülő/törvényes képviselő azt az intézményben az étkezéssel foglalkozó ügyintéző részére kizárólag később bizonyítható módon írásban, emailben, sms-ben, stb. tudja bejelenteni. Az ügyintéző kollégák email-címe, illetve az sms fogadására használt telefonszáma szerepel a tanulók számára kiosztásra kerülő tájékoztatókban. Tekintettel a koronavírus miatti készenlétre, kérjük, hogy elsősorban a felsorolt elektronikus csatornákat használják a lemondások jelzésére. Amennyiben egyik elektronikus mód sem alkalmazható, akkor írásban, papíralapon is lemondható az étkezés.

szolnoki szent györgyi albert általános isola java