3 Nap 2 Éjszaka Siófok: Siófok - 3 Nap / 2 Éjszaka Szállás 2 Fő Részére Reggelivel

Friday, 29-Apr-22 03:54:19 UTC

Itt megtalálja a számítását, aki pezsgőfürdőben dögönyöztetné magát, aki az élménymedence élményelemei között tobzódna és az is, aki 36 fokos kültéri termálvizes medencében áztatná magát. Nem utolsó sorban remekül érzi itt magát az is, aki mindehhez még kicsi, hiszen őket várja a 30-50 cm mély, 33 fokos gyermekmedence számos élményelemmel. A nagyobbacska gyerekek kipróbálhatják magukat a 90-130 cm mély, 29° C-os tanmedencében is. A fürdőben 2 csúszda is található, de ebben még önmagában nincs semmi különös. Abban viszont már igen, hogy az egyik, Péntek 13 névre keresztelt fedett csúszda az épület II. emeletéről indul és az épületen kívül halad számos irányváltás közbeiktatásával, majd a földszinten ér véget. A csúszdát egy vagy kétszemélyes speciális úszógumival lehet használni, melyet biztosítanak! Végre egy hely, ahol a kisebbek sem csak sóvárogva nézik a csúszdák, hanem már 6 éves kortól használhatják is, hiszen az érkezési vízmélység csupán 40 cm! A csúszdákat minden fürdővendég korlátlanul használhatja minden nap 10 órától 19:30-ig, külön felár megfizetése nélkül!

Teljes

3 nap 2 éjszaka siófok 2020

A CE Plaza Hotel**** wellness-élmény alapja a víz, mégpedig minden lehetséges formájában. Csobbanjon egyet a látványvízeséssel tarkított élménymedencében, ahol sodrófolyosó, masszázspadok, pezsgőágyak, víz alatti buzgárok, gejzírek teszik igazi szórakozássá az úszást minden korosztály számára. Majd kóstolja meg a medence oldalában kialakított Coral vízi bár különleges koktéljait. Amennyiben további izgalmakra vágyik, tegyen egy utazást wellness világunkban. Próbálja ki az élményzuhanyok váratlan meglepetéseit a skót, esőerdei vagy trópusi zivatarok hangulatában. Majd tartson északnak, és lazuljon el a finn-, infra- és bioszaunákban, aztán látogassa meg Törökországot egy fejedelmi kikapcsolódásért az aromaterápiás gőzkabinban. Végül pedig landoljon Izlandon, hogy a jégkutakban frissen készített jéggel hűthesse le magát. Időpontot közvetlenül a szállodával fogsz tudni egyeztetni, melynek elérhetőségeit a vásárlási értesítő fogja tartalmazni.

A csomag tartalma: Szállás 3 nap/2 éjszakára 2 fő részére Deluxe apartman: szoba franciaággyal, főzőfülke, mikró, vízmelegítő, hűtőszekrény, fürdőszoba, törölköző, balkon, ingyenes Wi-Fi internet, 24" LCD TV mozicsatornákkal, telefon, széf, mini-bár.

A fürdő igazán családbarát, hiszen a 3-10 éves gyermekeket vidám játszóházba is várják, ahol készség- és kreativitásfejlesztő játékokkal szórakozhatnak a csemeték, szülői felügyelet mellett. Ha a kis lurkók elfáradtak, utazóágyakban pihenhetnek és pelenkázási lehetőség is biztosított. Apartman Bella Panzió – a szállásról bővebben: Az Apartman Bella Panzió Siófok-Aranyparton helyezkedik el, 150-150 m-re a Balaton partjától, a kikötőtől és a városközponttól és a hajóállomástól. Az apartmanház központi elhelyezkedése ellenére kellemes, nyugodt helyen található. A tágas, deluxe apartmanok franciaággyal és kettő egyszemélyes ággyal, íróasztallal, főzőfülkével, hűtőszekrénnyel, mikróval, vízmelegítővel, fürdőszobával, törölközővel, ingyenes Wi-Fi-vel, 32" LCD TV-vel mozicsatornákkal, telefonnal, széffel és mini-bárral rendelkeznek. A parkosított kertben a zárt-őrzött parkolás is biztosított. A reggeli, melyet a kupon szintén tartalmaz, a panzió drinkbárjában fogyasztható el. Opcionális felárak: következő kategóriás tágas deluxe apartman felára: 5.

3 nap 2 éjszaka siófok tv
  • Micro sd kártya 128gb árgép for sale
  • 3 nap 2 éjszaka siófok
  • 3 nap 2 éjszaka siófok 1

Video

További szálláshelyek betöltése... Ajándékozz utazást Siófok városába! Kupon -33% Hotel Carpe Diem Siófok 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére reggelis ellátással, üdvözlőitallal, játszótér használattal, EGÉSZ NYÁRON Felhasználható: július 8. - augusztus 29. 2 fő, 2 éj, reggeli 33% kedvezmény 75 000 Ft helyett 49 900 Ft 2 fő, 2 éj, reggeli Megnézem » Részletek a oldalon Partnerünk ajánlata Kupon -54% Hotel Korona Siófok 5 nap/4 éj 2 fő + egy 5 éven aluli gyermek részére félpanziós ellátással, KÜLTÉRI MEDENCE használattal, sportolási lehetőségekkel, HÉTVÉGÉN IS Felhasználható: július 5. - szeptember 30. 2 fő, 4 éj, félpanzió 54% kedvezmény 163 200 Ft helyett 74 990 Ft 2 fő, 4 éj, félpanzió Megnézem » Részletek a oldalon Partnerünk ajánlata

Gyermekeknek 2. 99 éves korig ingyenes szülőkkel egy ágyban. A szolgáltatások, amelyeket az utalvány tartalmaz bármelyik napon igénybe vehetők, és bejelentkezéskor voucher formájában vehetőek át a recepción. Más kedvezménnyel az ajánlat nem összevonható. OTP Szépkártyát elfogadunk. ÁSZF: " A kupon ajándékba is adható! Lepd meg szeretteidet a lehetőséggel! Kapcsolódj ki velem!

Siófok új gyöngyszeme, a CE Plaza Hotel**** szeretettel várja vendégeit. 92 szoba és apartmanok biztosítják a nyugodt kikapcsolódást a belvárosban, karnyújtásnyira a vízparttól, a megújult Fő tértől, a bevásárlási és szórakozási lehetőségektől, mégis csendes, zöldövezeti környezetben. A több száz éves terménytároló épületében kialakított Granario Étterem elegáns környezetben kínál páratlan regionális gasztronómiai élményeket, mely a nemzetközi konyha jellegzetességeivel van fűszerezve. Az ódon borospincék hangulatát idézi modern formában a Carafe Borbár, mely zártkörű rendezvények helyszínéül is szolgál. A Coppa Lounge Bárban élvezhetik a különleges sütemények, koktélok, kávék és teák kínálatát. A Piazza teraszon szabadtéri belsőkertet alakítottunk ki vendégeink számára. Kényeztesse magát Coral Wellness Központunkban, ahol élménymedence pezsgőfürdővel, frissítő zuhanykülönlegességek, érzékborzoló jégkút, üdítő finn-, bio- és infraszaunák, gőzkabin segíti az ellazulást egy fárasztó hét vagy nap után.

20. -ig 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére reggelis ellátással, üdvözlőitallal, játszótér használattal, EGÉSZ NYÁRON 75. 000 Ft helyett 55% Megvásárolható: 2021. 12. -ig 3 nap/2 éj 2 fő részére franciaágyas deluxe apartmanban reggelis ellátással, 150 m-re a Balaton parttól, fürdő- és állatpark belépővel, 2022. ÁPRILIS VÉGÉIG TARTÓ ÉRVÉNYESSÉGGEL 59. 800 Ft helyett 26. 900 Ft 53% Megvásárolható: 2021. 04. -ig 3 nap/2 éj 2 fő részére Balaton parti aparthotelben reggelivel, panoráma wellness használattal, masszázs kuponnal, privát jakuzzi használattal, kedvezményes fürdőbelépővel, HOSSZÚ ÉRVÉNYESSÉGGEL 64. 000 Ft helyett 3 nap/2 éj 2 fő részére a Balatontól 100 méterre, reggelis ellátással, üdvözlőitallal, korlátlan WELLNESS használattal, 2022. ÁPRILISÁIG TARTÓ ÉRVÉNYESSÉGGEL Megnézem

Kapcsolódjatok ki és pihenjenek Siófok legfrekventáltabb helyén kellemes környezetben az Apartman Bella Panzióban, sétáljatok egyet a Jókai Parkon át a Balaton partra és a városközpontban a Vízoronynál, valamint élményfürdőzzetek a Galérius fürdőben. Minden nap pihenés, aktív pihenés és kikapcsolódás — tökéletes helyen, kiváló program! Aki azt gondolja, hogy a hidegebb hónapokban nem aktuális egy balatoni ajánlat, az téved! A Balaton ilyenkor egész más arcát mutatja és ilyenkor is rengeteg kalandot és programot tartogat. A siófoki Galérius Élményfürdőben pedig épp oly jól fog esni a fürdőzés, mint nyár idején a Balatonban. De kezdjük az elején: megérkeztek a Balaton fővárosába, Siófokra, ahol az Apartman Bella Panzió tágas apartmanjai már várnak Titeket. Vezessétek le az utazás izgalmait egy kellemes sétával a Balaton parton, ahová a szállásotokról parkos ligeteken és ősfás sétálóutcán át vezet a néhány perces út, vagy vegyétek az irányt egyből a Galérius Élményfürdőbe, ahová fejenként egy-egy belépőt is tartalmaz a kupon!

Válasszon masszázs és kozmetikai ajánlataink közül. Szobák Szobáink az otthonosság hangulatát nyújtják. A célszerűen és praktikusan berendezett terek nemcsak esztétikailag kedvesek a szemnek, hanem biztosítják a vendégeink részéről jogosan elvárt kényelmet is. Valamennyi szobánk speciálisan a szállodának tervezett matracokkal, antiallergén párnával és ágyneművel ellátott. Minden szoba légkondicionált, a kényelmet minibár, laptop méretű széf és ingyenes internet hozzáférés is biztosítja. A kádas vagy zuhanyzós fürdőszobákban masszírozó funkciós zuhanyrózsák garantálják az energikus reggeli napkezdést vagy esti relaxációt. A szobák felszereltsége: egyedileg szabályozható klímaberendezés színes televízió saját telefonszám szobánként minibár korlátlan szélessávú internet elérhetőség laptop méretű széf kád vagy zuhanyzó masszás zuhanyfejjel hajszárító szabályozható hőmérséklet- és sebességfokozattal Coral wellness A Coral wellness központunk teljes kikapcsolódást nyújt Önnek akár egy relaxáló hétvégén, akár konferenciákat, tréningeket követően.