Fear The Walking Dead 4 Évad — Mindenre Számítottunk, Csak Erre Nem # The Walking Dead 4. Évad Finálé | Filmsor

Friday, 29-Apr-22 02:52:46 UTC

Nem mondom, hogy tűkön ülve vártam volna a Fear folytatását, de ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a 4. évadban tértem vissza a sorozathoz a 2. évad eleji kaszám után. És ezt nem is bántam meg, mert remekül kezdett a szezon, a… (oké, most visszanéztem, hogy a 4×08-as írásom elején is pont leírtam azt, hogy milyen volt az S4 első fele, szóval nem ismétlem meg). A folytatásra véget ért a kettős időszerkezet, bedobtak egy viharos fenyegetést (lehet, hogy Sharknado-s a repülő zombis koncepció, de egy nagy szél felkaphatja őket, nem? ), meg egy rakás nevet új szereplőként ( ld. a Björkös trailer), köztük a 12 Monkeys-szal végző Aaron Stanford-ot. Kíváncsi is voltam, hogy mi sül ki ebből, de igazából csak annyi lett a végeredménye a nyitánynak, hogy ismét kaszáltam a sorozatot. A 4×09 teljesen érdektelen és unalmas volt, ami után még megpróbáltam megnézni a sajtónak kiküldött 4×10-et, ami egy szó nélküli Alicia-epizódnak indult, majd egy kétszereplős résszé vált sok vízzel és lelkizéssel, de egyszerűen nem kötött le, amit láttam, főleg annak köszönhetően, hogy maga a karakter nem volt annyira régi ismerősöm, mint egy állandó nézőnek, szóval az érzelmi viharai is kevésbé érintettek meg.

Fear the Walking Dead 4. évad online nézése Reklámmentesen - 22.000 film és sorozat

Továbbra is stílusos a Fear, továbbra is másféle, továbbra is vannak benne ötletes megoldások (még zombiölés terén is – bár a Strand-féle Luciana mögött börleszk nálam nem jött be), de a most mutatottnál sokkal több kellene számomra. Mint írtam, gyorsan el is kezdtem nézni a folytatást, hátha akkor végre történik valami, de egy kvázi egyhelyszínes rész nem hozott lázba. Más kérdés, hogy szerintem elég jó lesz a fogadtatása a szokatlansága, a látványa és a mélysége miatt, és végülis meglódítják Alicia karakterét is vele. Szóval, én kiszálltam, marad ez a poszt kibeszélőnek, ha nem kapunk vendégírást, s évadzáróra majd visszanézek.

8 rész

  • Kuruc.info - Varga-Damm Andrea nem ismer posztkommunistákat a parlamentben, azt sem tudja, mit jelent a kifejezés
  • Derwent Lightfast 100db-os művész ceruzakészlet fadobozban - ajándék m
  • Kommentek: Fear the Walking Dead - 4. évad sorozatkritika - Gamekapocs
  • Idén is BL-győztes a Győri Audi ETO KC csapata | Magyar Nemzet
  • Mit jelent ha a macska nyalogat
  • 130 éve született a „krimi királynője" – kultúra.hu
  • Szakgimnáziumi felvételi előkészítő - Felvételi Előkészítő
  • Fear the walking dead 4. évad 01. rész - Sorozat.Eu
  • Fear the walking dead 4 évad 1 rész online