Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Rendőr Főkapitányság

Thursday, 28-Apr-22 18:26:41 UTC
  1. Sag honlapja
  2. Ysag adoszam
  3. Lezárt ügy: Halált okozott a vadászfegyverből leadott vétlen lövés - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Portálja - Nyíregyháza Többet Ad!
  4. Újfehértói halál: két kilométerről érkezett a lövedék - szabolcsihir.hu

A mai napon azonban azokat a nőket és férfiakat ünnepeljük, akikben a gyermekkori álom felnőtté érve is megmaradt, megerősödött: "tűzoltók lettek s katonák". Nap mint nap elhivatottságukról, bátorságukról tesznek tanúbizonyságot, mikor felveszik egyenruhájukat, és akár életüket is kockáztatva a köz érdekében hűek maradnak szolgálati esküjükhöz. Ők a hétköznapi hősök, akik a filmek, képregények hősalakjaitól eltérően nem rendelkeznek emberfeletti képességekkel, nem sebezhetetlenek, viszont tenni akarásuk erősebb a félelemnél és mindent megtesznek az emberi élet, az épített és természetes környezet, a közösség védelméért. - folytatta Kozma Péter, majd a rendvédelmi dolgozók munkájának megbecsülésének fontosságát hangsúlyozva mondott köszönetet valamennyi szerv munkatársainak áldozatos szolgálatáért. Kormánymegbízott Úr megnyitóját követően a Kossuth téren összegyűlt érdeklődők a Tiszalöki Büntetés-végrehajtási Intézet őrző-védő kutyás bemutatóját és egyenruhás divatbemutatóját, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóság és a Megyei Rendőr-főkapitányság kutyás bemutatóját tekinthették meg.

Sag honlapja

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-Főkapitányság
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság - rendőrség - Cégregiszter
  • Éjféltől fokozott rendőrségi ellenőrzés veszi kezdetét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye teljes területén

Ysag adoszam

Az intézkedés alá vont járművezetők ittasság-ellenőrzésen is átestek, és ezúttal egy gépkocsivezető esetében merült fel az alkoholos befolyásoltság gyanúja. Két járművezető engedély nélkül vezetett gépjárművet, ezért a rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek velük szemben, egyiküket őrizetbe is vették – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A katonák bebizonyították, hogy nem csak a fegyverekhez értenek – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

• Szereltessen biztonsági zárakat lakására, és ha anyagi helyzete lehetővé teszi, szerezzen be segélyhívó berendezést. • Mielőtt a lakását elhagyja, győződjön meg arról, hogy annak nyílászárói nem maradtak-e nyitott állapotban. • Kulcsait, ha elmegy otthonról ne rejtse a lábtörlő alá. • Megtakarított pénzét ne vegye elő idegen előtt! Bármilyen szokatlant, bűncselekmény gyanúját keltő körülményt észlel, hívja a rendőrség 112-es segélyhívó számát! – Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –

Érdeklődjenek annak a telefonszámán, vagy üzletében, irodájában, akinek a nevében a csalók telefonáltak! Telefonon semmilyen adatukat ne adják meg az ismeretlen telefonálónak, hiszen bárki, bármilyen hivatalos személynek, vagy cég képviselőjének kiadhatja magát! Nyeremény hírét hozó e-mail érkezése esetén is legyenek óvatosak! E-mail-ben se közöljék senkivel sem a számlaszámukat, sem a PIN kódot és ne utaljanak pénzt az ismeretlen által megadott számlára, vagy telefonszámra! Sem a pénzintézetek sem más szolgáltatók nem szokták ezt kérni! Interneten történő vásárláshoz, szállásfoglaláshoz, rendeléshez, javasoljuk virtuális bankkártya használatát, amelyen csak annyi pénzt tartsanak, amennyivel éppen fizetnek is. Így ha ellopták is az adatait, nem tudnak vele visszaélni. Ha mégis bűncselekmény történne a sérelmükre, kérjük azonnal értesítsék a Rendőrséget az ingyenes segélyhívó számán: 112 Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt ügy: Halált okozott a vadászfegyverből leadott vétlen lövés - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Portálja - Nyíregyháza Többet Ad!

Vígjáték, bohózat, zenés játék, koncert-musical, szabadtéri moziélmények – Nyíregyháza közkedvelt szabadtéri játszóhelye júliusban is felhőtlen szórakozást ígérő színházi sikerprodukciókkal és népszerű filmvetítésekkel várja szabadba vágyó nézőit. A Móricz Zsigmond Színház 2020/21-es évadzáróját idén egy frissen megújult helyszínen, a volt Helyőrségi Művelődési Otthon helyén megnyílt SZINDBÁD Színháztörténeti Rendezvénytér szabadtéri Pódiumszínpadán tartotta a társulat vezetősége, tagjai, vendégművészei, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint a Színház támogatói és a sajtó képviselőinek jelenlétében. A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület Baba és emberbarát városért! címmel 2021. július 23-án, pénteken délelőtt 9 órakor kampánysétát szervez Nyíregyháza belvárosában azért, hogy a megkülönböztetés és kirekesztés helyett a tolerancia, a társadalmi befogadás és sokszínűség jellemezze városunkat. Nyíregyházán sok épület van, ahova nem lehet bemenni babakocsival, kerekesszékkel.

48 ezer doboz cigarettát csempésztek a kisbuszban Harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy kisbuszban Uszka és Tiszabecs között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője vasárnap. 16 éves sorozatbetörőt fogtak el a rendőrök Nyolc betöréses lopást követett el a gyanú szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén az a 16 éves kispaládi fiú, akit pénteken fogtak el a rendőrök - közölte a szabolcsi rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője hétfőn. Forró levestől égett meg két kisgyerek Szabolcsban Büntetőeljárás keretében vizsgálja a felelősséget a rendőrség a Kékcsén leforrázott kisgyermekek ügyében. Egy másfél és egy három éves kislány sérült meg a forró ételtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Fegyverarzenálra bukkantak a rendőrök Apagyon Lőszereket, fegyver- és gránátalkatrészeket, valamint légvédelmi rakétának és páncéltörő gránátnak tűnő eszközöket találtak egy apagyi házban a rendőrök, akik lopás miatt tartottak házkutatást.

A rendőrök számos esetben szankcionáltak szabályszegőket. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Készenléti Rendőrség Nyírbátori Határvadász Bevetési Osztálya munkatársai fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak 2021. július 7-én a megyeszékhelyen. Az akció elsődleges célja a közúti közlekedési balesetek megelőzése, valamint az ittas, vagy bódult állapotú, a gyorshajtó, és az egyéb közlekedési szabályszegést elkövető járművezetők kiszűrése volt. A rendőrök az összehangolt ellenőrzés alatt biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzés figyelmen kívül hagyása, elsőbbség meg nem adása, záróvonal átlépése, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, gyalogosok elsőbbségére vonatkozó szabályok megszegése, valamint egyéb közlekedési szabálysértések elkövetése miatt összesen 38 esetben intézkedtek, és szabtak ki bírságot, vagy éltek a feljelentés, illetve a figyelmeztetés lehetőségével.

Újfehértói halál: két kilométerről érkezett a lövedék - szabolcsihir.hu

Átfogó közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtott végre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködő hatóságok bevonásával az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán június 10-én. A szabolcsi rendőrök a közlekedőket a kálmánházi pihenőhelyre terelték ki, ahol ellenőrizték a járművezetők és utasaik okmányait, a passzív biztonsági eszközök használatát, a járművek műszaki állapotát és szolgálati kutyák segítségével a rakományt is. Külföldiek esetében a magyarországi tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták. A gyorsforgalmi úton a dinamikusan, haladás közben elkövetett közlekedési szabályszegések megelőzése és megszakítása érdekében az ellenőrzés légi úton is zajlott. A rendőrök rendőrségi helikopterről figyelték a forgalmat, és jogsértés esetén a földi egységeket tájékoztatták, akik kiszűrték a forgalomból a szabályszegést elkövető járművezetőt. A levegőből jellemzően az előzésre vonatkozó szabályok megszegését tapasztalták a rendőrök, amelyeket a legtöbb esetben tehergépkocsival közlekedő járművezetők követtek el.